eretnekremete

Minimalizmus...mi az?
   Igyekezzem akkor én is rövidere fogni?

   Nem tudom, mert én nem vagyok minimalista. Írásban főleg nem, kifejezetten redundáns tudok lenni. 

   Tárgyak terén? Hörcsög! 

   Ahhoz, hogy letegyem a laptopot az asztalra (ami amúgy egy tavalyi hóbortnak áldozatul esve félig barkács-satupaddá alakult), most félre kellett tolni pár cuccot. Ránézek, és azt látom: mind jó lehet még valamire. Pl. nem is cigizek, de 3 öngyújtó is volt ezek között a félretolt cuccok közt. Miért? Mert amikor a munkahelyen találok egyet, akkor nem kidobom, hanem zsebre teszem. Elvégre ez egy teljesen funkcionális eszköz, amit nem azért gyártottak le istentudja hol, szállítottak el egy boltba, aztán kötött ki valakinek a fürdőköpeny zsebében és így a ledobott szennyesben egy szállodában, hogy aztán én meg kidobjam a faszba.
   Az a baj, hogy ebben nincs is igazam. 

   Kb. fele részben azért állítanak elő ilyesmiket, hogy - rendeltetésüknek megfelelően - tüzet gyújtsunk vele, fele részben viszont azért, hogy "valami történjen". Csak úgy... Egy darab öngyújtó pici, nem figyelünk. Ahogy nem figyelünk a golyóstollakra, a varrókészletekre, vagy mondjunk a kajánk utolsó falatjaira, de akár egyes ruhadarabjainkra se. Azért vannak ilyen tömegben, hogy oda se figyelünk rájuk, nincs tübbé értékük, mert azért valamilyen szinten mégis van: matematikailag, közgazdaságilag van. Lehet egymillió öngyújtóban kell gondolkodni, ha keresni akarsz rajta, mint gyártó vagy beszállító, de épp itt a csapda: kidobok egyet, mert úgyis filléres tétel!
   Namost, a gazdaság nagy egészében, ahol pl. az öngyújtók is - maradok már ennél. mert itt van az asztalon mellettem - az egyéb szarokkal együtt lehet egy sirály gyomrában fogják végezni, vagy csak simán partra mossa az óceán a Henderson sziget partján, ezzel az effektussal egyben meg is termtenek valami másodlagos, harmadlagos funkciót is: gondot okoznak, és egyszer majd lehet mutogatni a nagy szemétkupacra, hogy pl:
   - Valaki ezért is fizessen már! Ki kell dolgozni a tervet (művelt koponyák fizetése, az is GDP tényező), hogy pl. találjunk fel valami gépet, valami technikai csodát, ami majd összeszedi a szemetet az óceánról! 
   Biznisz lesz legyártatni Kínával a gépet, világszerte reklámozni (a marketinges szaki alkalmazása is GDP tényező), meg stb. Mindent lehet, csak egyet nem: megállítani a pazarlást! Nem lehet, hogy mondjuk egy öngyújtó kerüljön legalább 10 Euróba, és ebből mondjuk 5 Euró direkbe menjen valami "zöld alapba", amiből aztán erdősítést, vizek tisztítását, és hasonlókat finanszíroznak. Lehet - sőt biztos! - egy ötcsillagos szállodában még mindig a zsebükben felejtenék egyesek, dehát nálunk egyszer 1000 Euro kápét felejtett valaki az ágyneműben, amit aztán a kollégám megtalált, és mivel egy évig nem jelentkezett érte senki, az övé lett!
   Az utca egyszerű embere viszont, a mindennapi fogyasztó, biztosan jobban vigyázna egy 10 eurós öngyújtóra. Lehet addig használná, amíg ki nem fogy belőle a gáz...
   De mondom, ez csak egy szimbólum a mai világban, nekem most ez került a szemem elé.
   

   Szóval bocs a mellébeszélésért, de szerintem mindenki sejti hová akarok kilyukadni:

   A dolgoknak értéket kellene megint adni!
   Elsődleges, valódi értéket!

   Amíg ez nem megy, én igyekszem máris úgy bánni a dolgokkal, minta szinte lelkük lenne. Nem tudom miért, és közben nem vagyok következetes se, mert pl. a másik dolog, amit félretoltam, 3 db. radír volt. Minek nekem három?! Egyet biztos találtam, de minek vettem 2 másikat? Szerintem azért, mert tudom magamról, hogy amikor gecinagy a kupi, jobb eséllyel találok 2 radírból egyet, mintha pontosan tudnám hol a radír helye, és mindig ott lenne...
   Mea culpa! Nem vicc, tényleg! Egyszer meg fogom termeteni azt az életteret, amihez úgy kötődöm, minden kis sarkához, minden kis fiókhoz, hogy mindennek tudni fogom hol a helye, és akkor büszkén mondhatom, hogy az a 3 cerka elég lesz, mire elfogy, valaki véletlen nálam fog hagyni egyet! Szeretnék ilyen tisztán élni!

   Én sose voltam gazdag, még jómódú se.

   Valahogy gyakran azzal a sikersztorival kezdődik sok minimalista beszámoló, hogy "volt 20 pár cipőm, meg 8 pár csizmám, és most olyan boldog vagyok, hogy a 80%-ától megszabadultam!" Ennek vannak persze verziói...
   Nekem nem volt "szerencsém" ilyen dolgokat felhalmozni, bár a hörcsög természetem miatt, amikor ez egy átlagon felüli keresettel párosult, akkor én másféle haszontalanságokba mentem bele: pl. egy időben VHS-kazira vettem NatGeo műsorokat, vagy egyes filmeket. Később DVD, meg vettem (igaz, csak használtan) erdetei CD-ket. Akkor még nem nagyon lehetett letölteni a netről, mondjuk, de alapvetően nem volt ezeknek a nagy részére szükségem, valamint józan ésszel lehetett már látni, hogy ezek a technológiák nagyon gyorsan elavulnak, és maga a tárgyi eszköz, a "hordozó" viszont önmagában nem érték, mint mondjuk egy könyv! Könyvet mai napig viszonylag sokat veszek, azaz birtoklom őket. Szeretek beléjük irkálni, meg aláhúzgálni, és emiatt nekem nem etikus a könyvtárazás amúgy sem ;)

   Szóval én nem úgy cseppentem a "Minimalizmus - önkéntes egyszerűség" csoportba, mint ahogy a hajdani 120 kilós a "Karcsú derék - tudatos étrend" csoportba, amikor már leadott 30 kilót, és még 15-öt szeretne, és büszke, hogy a jó úton jár!
   Én speciális úton járok, ami szerintem jó, és szerintem az önkéntes egyszerűségbe beletartozik, a minimalizmusba meg nem.

   Amúgy, ha már emlegettem, szinte pont 5 éve írtam is erről itt, szóval nem ma kezdtem agyalni legalábbis: Voluntary Simplicity, igaz ez csak egy kis színes helyzetjelentés... pillanatnyi élmény.
   Vagy a specialitásomhoz hozzá tartozik, hogy amikor benéztem az utcasarkunkon az udvarra, ahol egy régi kúria teljes felújítása ment, és rengeteg épíkezési hulladékfát láttam, én bizony bementem a főnököt megkérdezni, kidobják-e? Mikor mondta, hogy igen, kértem, akkor pár kört gyorsan hadd mentsek már meg! Ötször fordultam nyelvem lógatva a cirka 100-150 m távon, nem törődve azzal, hogy ez Dublin egyik gazdagabb része, azaz lomis cigánynak néznek, meg a saját munkahelyemről is ezen az utcán mennek a DART-állomásra, és bolondnak néznek, beszélnek majd rólam a dohányzóban! Nem érdekelt semmi más akkor, csak az, hogy ezek miatt a deszkák miatt valamikor fákat vágtak ki, nekem kutya kötelességem akkor, hogy megmentsem az anyagot attól hogy csak elkorhadjon egy szeméttelepen! Az, hogy aztán csak a cucc kb. egyharmadát használtam fel eddig, viszont ennek kapcsán 100-150 Euro értékben vettem szerszámokat famunkához, az már más kérdés. Az még mindig jó, ahogy a faanyag maradéka is szépen el van téve a kerti sufniban. Megmentettem.

Közben egy kupisabb kép, tavalyról, amikor már dolgoztam a fával (kép nélkül nem posztolok, arra már senki nem figyel oda, sok blogger már kb. 8 mondatot ír 8 fotóhoz, és az a figyelemküszöb, de én sose leszek ilyen...)

   Ami szerintem az önkéntes egyszerűséghez megéléséhez kell, az egy biztonsági küszöb! Védőháló az akrobatamutatványhoz, ami nem egyszerű, mert a rendszer nem támogatja, meg persze az individualista beállítottságunk, az egónk sem, meg talán sokunkat a szüleink sem erre neveltek... Nem könnyű, az biztos.
   Itt jön az a rész, hogy ne keverjük össze a témát a kényszerű szegénységgel, a nélkülözéssel!
   Én ráállhatnék arra agyilag, hogy jó nekem Dublin, mindig meg tudnék itt élni, még félretenni is, de nekem csak annyi itt a célom, hogy kinullázzam a tartozásaim, és elérjem ezt a biztonsági küszöböt.
   Meg kell találni a szintet, mi az elég, mikor elég, mi az amire valóban szükség van. Amit ezen felül - mint én az öngyújtókat - felhalmozunk, az legyen csakis "mentett cucc", vagy amit ajándékba kaptunk! Azaz: ne költsünk pénzt, amikor csak módunk van erre!

   Valamiből viszont nem lehet leadni, és ez a szint, amit ki kell számolni! Pl. saját példámból párat felsorolok:
   - Nem mondanék le semmiképp a rendesen fűtött és szárazon tartott lakhelyről, mert kikészülnék tőle, hogy előbb lelkileg és aztán fizikailag, vagy fordítva, az mindegy. 

   - Nem mondanék le a privát térről, azaz ideig-óráig képes vagyok rá (laktam pl. egy hónapig hostelben, 6 fős szobában), de tartósan nem. Tartósan csak egyedül, vagy a párommal, maximum. A "közösség" nekem úgy vonzó csak, ha találkozunk, de mindenki a maga portáján éli az élete nagy részét, nem kommunázunk.

   - Nem mondanék le a TB fizetéséről, mert bár csak remélem h sosem kell, az ördög nem alszik. Ez csak egy logikus pont, szerintem. 25 évesen máshogy látnám, de már majdnem 41 vagyok.

   - Nem mondanék le a tisztálkodásról, és a ruháim, ágyneműm rendszeres és ha lehet kényelmes tisztántartásáról, azaz pl. nekem nem lenne okés a jeges patakban megfürdeni, meg egy kővel rögzíteni ott a pulcsim, hogy mossa át a víz, aztán meg csak kiteregetem... de egy nagyobb lavórban persze le tudnék mosdani, nem kell klasszikus fürdőszoba, bármennyire is imádom a rituális fürdést, el tudom engedni.

   - Nem mondanék le egy kényelmes matracról, mert az alvás is fontos. Sőt! Nekem kardinális kérdés.

   - Nem mondanék le ugyanezzel a logikával a kényelmes cipőről és a minőségi zokniról sem.
   Miről mondanék akkor le? Csak úgy ömlesztve:
   Déligyümölcs v bármilyen egzotikus kaja, kivéve ha ajándékba kapom. Nyaralás, utazgatás. Mozi, koncert, színház, bármi ilyesmi. Saját internet. Alkohol, cigi, kávé, édesség. Vagy pl. ami nem lábbeli, és nem alsónadrág, az mind jöhet ajándékba: dzseki, nadrág, ing, póló, mindegy. Még arról is le tudnék mondani, hogy pár ezer forintos Háda-bevásárlásokat iktassak be mondjuk évente egyszer, csak hogy ügyeljek a stílusomra. Az csak az egóm, nem kell öltözködési stílus sem! 

   De ehhez, hogy valóban így éljek, kell valami biztonsági keret, mondjuk lehet havi 50-60.000 forint, nem tudom pontosan. Ezt ki kell termelni, elő kell termeteni, és ezt az összeget szerintem - itt a biztonsági háló téma - előre két évre be kell tárazni, mert lesznek váratlan kiadások, vagy váratlan káresemények pl. termésben, stb. Ez kb. ha havi 50-et veszek 2 évre, az 1,2 millió. Ez nem sok ma már ugye? 

   Na, itt van az én minimalizmushoz való hozzáállásom: elég lenne ez is + a kezdeti törzstőke, a biztonsági keret mellé, és indulnék, mennék haza.
   De nekem most ez sincs meg, szóval itt a dilemmám: minimalista vagyok-e én valójában, vagy csak egy szegényember?
   Hát, is-is... majd az élet mutatja, hogyan tovább.

Hundertwasser mint képzőművész és építész juthat eszünkbe, de talán kevesen tudják, hogy az organikus szemléletet nem csupán alkotásival képviselte. A természetes formák képzőművészeti megjelenítése mellett a természetes létforma, viselkedés is szívügye volt. Ennek legprózaibb, leginkább testközeli kivetülése a saját székletünkhöz fűződő viszony, mint civilizációs ártalom megjelenítése. 
   Rövid kiáltványát - "The Sacred Shit - The Shit Culture" - a hetvenes évek végén írta, ami számomra össze is foglalja az emberiség tévútra térését, ami igazából a második világháborút követő korszak alatt kezdett igazán lendületet venni. Magyarul "A szar dícsérete" címmel olvasható: ITT 
   Namost, ezzel le is zárhatnám a posztot, van benne jócskán meggondolnivaló, illetve nehéz felszólalni a mester után. 
   Amire mégis kísérletet teszek, hogy személyes kollekciómban újra bemutatom a szent szart; felküldöm a kifutóra szexi fürdőruhában, laza utcai viseletben, és nagyestélyiben is, hátha - ha csak divatból is - újra felfedezzük. Mint ahogy divat lett a vályogház, a búbos kemence, sőt még a szakállas férfi is!

   A szar igenis menő!
   Legalábbis annak a szubkultúrának, akik besokalltak már a gyorskajától, és szeretik a kis odaragadt pihét látni a tojáson, és szeretik, ha a répának "több lába van" és fődes, és a szabolcsi jonathánt választják a tálcás argentin áfonya helyett, mint vitaminforrást. Ez most - hálistennek - kezd menő lenni, mint a minimalizmus, vagy a digitál-nomád életforma.
   Kezdjük az alapokkal! Értékes nitrogénforrás. Minek vennénk a gazdaboltban Muskátlidoktor néven trágyalevet, ha magunk is elő tudjuk állítani a tápanyagot? És nem kell ehhez a tényleg eléggé taszító, legyektől hemzsegő klasszikus pöcegödörre gondolni, amit pl. még én is használtam zsenge gyerekkoromban, és simán "falusi budi" néven emlegetik szerintem ma is. Ha valakinek a legyek és a körbehugyozott, viharvert deszka is hozzátartozik a fílinghez, hát legyen neki, de ne gondoljuk, hogy ez kötelező elem! A komposzt-WC olyan dizájnokban is létezik, amit gyakorlatilag bárhol, akár a panellakásban is installálhatunk, és nem lesz sem fertőzésveszély, sem bűz. Kívülről pont olyan csilivili és kényelmes lehet, mint a megszokott vízöblítéses WC, csak egy apróságot kell változtatni a rituálénkon: nagydolog előtt kisdolog, nem egyszerre! Ugyanígy - józan paraszti ésszel - én nem használnám, amikor beteg vagyok és úgy működik a seggem, mint a vakolatszóró. Nyilván egészséges téliszalámikat könnyebb pozícionálni, plussz nem lesz mellette három méternyi papír, illetve azt simán le lehet takarni az erre rendeltetett fűrészporral. Mert ennyi kell csak hozzá: szén alapú takaróanyag, ami elveszi a nitrogénes bűzt, és a két komponens megkezdi az összeérést. Szóval külön jó hír a klasszikusan székrekedősöknek, hogy számukra ez az ideális trón.
   

   Hát nem cuki?!
   És - bár ez eléggé spirituális terület már - hozzá lehet tenni legalább gondolatban, hogy az ürülékünk nem csak a laborbiológusok számára ad kódot az ügyes-bajos belső dolgainkhoz, hanem mondjuk talán a növény számára is, ami aztán a komposztunkon felnőve arra specializált anyagokat fejleszt magában, ami a mi beteg, városi testünket helyrebillentheti... Géczy Gábor (Magfalva) szerint pl. ezért volt a régi, klasszikus paraszt egészségesebb: azt a zöldséget ette, amit a saját pöcegödréből (is) trágyázott. Én ezt simán elhiszem, mert logikusnak hangzik. 
   Szóval szerintem ez lenne a széklet, mint szexi téma. Nem szégyellni kell, és gyorsan leküldeni a csatornába, meg telefújni a fürdőszobát illatosító sprével, mintha valami bűntény után akarnánk gyorsan eltűntetni a nyomokat, hanem büszkék lehetünk, nagydolgunk végeztével. Csináljunk belőle trendet, és máris trendi lesz, nem igaz? ;)

   Hétköznapi szerkóban, azaz a hurrá-csináljuk-vonalon kívül az egyszerű biztonsági tényezőkre is figyelve meg kell említeni:
   Van egy bizonyos érési folyamat, azaz nem keverhetjük meg fakanállal a heti termést, és ültethetünk bele bazsalikomot. Biológiailag lehet veszélyes fonálférgek, vagy csak simán kóli baktérium miatt, azaz ki kell várni, amíg egyrészt "kiforr", másrészt a textúra is összeérik. Ahogy én HACCP tréningen tanultam, 68 fok felett elpusztulnak a baktériumok, ami elérhető egy komposzthalom belsejében. De ehhez pl. frissen kaszált széna kell, szóval az erkélyen nem hiszem, hogy könnyen megoldható. 
   Aki biztosra akar menni, az jól zárható hordócskát, esetleg pattintós fedelű műanyag festéktartályt használ az ülőke alá, aztán amint lehet, kiviszi a városból a hétvégi házhoz, és ott folytatja a komposztálást. Főleg, hogy a szakirodalom többszáz (!) napos folyamatról beszél. Persze ez alatt azt kell érteni, hogy akkor már nyomokban sem fordulhat elő benne semmi olyan, ami az erdeti állapotra utalna, azaz illatos, omlós humusz lesz, amit élvezet szétmorzsolni az ujjaink között.
   Még adnék tippet azoknak, akik mégis meg akarják kerülni az abszolút biztonsági protokollt, de inkább ezt mindenkinek saját fantáziájára és kreativitására bízom. 

   És, ha már a kifutó allegóriánál maradok, akkor jöjjön a nagyestélyi kategória, azaz bocs, de ünnepélyesen komolyabbra fogom a téma zárását.
   Hundertwasser kiáltványa nem kevesebbet állít, mint hogy a civilizációnk egy szent körforgást szakított meg az "angol WC" beiktatásával. 
   Dehát hogy élhetnénk nagyvárosokban csatornázás nélkül? Márpedig ha van csatornázás, akkor miért ne kapcsolnánk rá az egész háztartást is? Csatornázás meg kellett, amikor a nagyvárosok az ipari-kereskedelmi gócpontokra épültek (ipari szennyet mindenképp el kellett vezetni), és olyan léptékben terjeszkedtek, hogy az is dilemma volt, hogy építenek elég munkásszállót az építkezésen dolgozó melósoknak. Nyilván a legszimplább terv volt a legnyerőbb. Ki törődött még akkor a vizek tisztaságával, vagy a termőtalajjal? Ki látta előre az ember okozta klímaváltozás lehetőségét? Nyilván eszükbe se jutott, mivel az iparilag fejlett és a világkereskedelmet uraló országokban ez a 18. században elkezdődött, de Magyarországra is elért a 19. század végére.
   Mekkora fless volt például ebben az időszakban egyáltalán az, hogy petróleumlámpa helyett fel lehet kapcsolni a villanyt?
   Gondolt rá valaki hány szénbánya fogja rondítani a tájat és hány erőmű fog füstölni, mert már mindenki égve hagyja a villanyt mindenhol? Vagy méginkább: mindenki olyan kicit-kacat kidobásra szánt árucikket fog nyakra-főre vásárolni, ami miatt bizonyos gyárak irdatlan mennyiségű elektromosságot fognak Kínában felhasználni? Nyilván nem gondoltak erre 100 éve!                
   Hogy jön ide az áram, amikor a szarásról beszélünk?
   Ami közös mindebben, az a városi létforma, illetve ennek az erőltetése a mindenkori hatalom által. Hogy miért erőltetik, az hosszú lenne, és egyesek ráfognák azt is, hogy konteós, szóval hagyom most ennyiben. Az urbanizáció történeti áttekintéséről viszont írtam dolgozatot fősulin, szóval azt higgye most el mindenki, hogy a városrobbanás megtörtént először nyugaton, majd közép- és kelet-Európában, majd az úgynevezett harmadik világban, ahol voltaképp - egy eltorzul formában - mai napig folyamatban van. A 18. század óta tanulhattunk volna a hibákból, de mintha ez nem menne, vagy inkább: nem lenne érdeke a tápláléklánc csúcsán lévőknek? A befektetőknek?
   Az urbanizációt - ahelyett, hogy átgondoltuk volna - globalizáltuk, slussz-passz. Ez van, ezt kell szeretni!

  Amit Hundertwasser már cirka 40 éve leírt, hogy "Öngyilkosságot követünk el! Városaink rákos fekélyek a Föld szép arcán", most méginkább nyilvánvaló. Az általa képviselt organikus építészet, főleg az olyan koncepciók, mint a "fa lakó" társasházban, nem kaptak sok esélyt a várostervezőktől. A szent körforgás helyett egyirányú zsákutcában száguldunk előre, mert a lényeg nem az irány, hanem a sebesség!
   Ebben a kontextusban minden apró tett, ami természetes, ami egy körforgás része, szinte forradalminak tűnik már. De mégis ezt kell tenni, mert ez mutathat kiutat. És általánosságban elmondható, hogy amit eddig úgy fogadtunk el, mint magától értetődőt, azt ideje megkérdőjelezni. A városban lehet jobb az életszínvonal (amit ugye gazdasági mutatókkal igazolnak), de nem jobb az életminőség. Nem azt kellene hát facilitálni, hogy áramoljanak a tömegek a városba, hanem segíteni kellene a hagyományos vidéki életformák versenyképességét. A globalizáció - bár lehet persze pár pozitív aspektusa is - alapvetően káros, azaz a lokalizáció felé kell törekedni. Az energia kérdésében nem az a lényeg, hogy olajból, szénből, atomból, vagy unikornisok fingjából nyerjük ki, hanem pusztán az, hogy a Föld erőforrásai végesek, ezért az energiával takarékoskodni kell!
   A szarunk pedig lehet nekünk büdös, de más - számunkra nélkülözhetetlen - élőlények számára csodálatos, és nekik kell adnunk, amikor csak módunk van rá. És mindez csak egy csepp a tengerben persze, a szemléletmódunkat tekintve mégis nagy dolog!